Igazgyöngy Alapítvány

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta dolgozik az esélyegyenlőségért, társadalmi integrációért, a gyerekszegénység, és az átörökített mélyszegénység felszámolásáért Európa 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek egyikében, Berettyóújfalu környékén. Filozófiájának alapja, hogy a hátrányos társadalmi helyzetből való kitörést csak komplex programmal lehet hatékonyan segíteni. Ennek szellemében az alapítvány ma már művészeti iskolát, iskola utáni tanulást biztosító tanodákat, munkahelyteremtő és közösségépítő programokat üzemeltet és nagy hangsúlyt fektet a helyi intézményekkel való együttműködésre.

A Heal Partners évek óta nyújt pénzügyi támogatást az Alapítvány egy-egy kiemelt céljának megvalósítására, valamint törekszünk arra, hogy személyes hozzájárulásunkkal is segíteni tudjuk az Alapítvány működését.