A Rajk László Szakkollégium a Budapesti Corvinus Egyetem és egyben az ország első szakkollégiuma.
Egy szakkollégium egyszerre baráti közösség, tanulókör és diákszervezet. Megalakulásuk célja alapvetően a tehetséggondozás, de ennél jóval többet jelentenek tagjaik életében, de a magyar oktatás számára is. A szakkollégium segíti tagjait a fejlődésben, illetve abban, hogy célokat tűzzenek maguk elé és el is érjék azokat, de felkészültté teszi őket a társadalom egészét érintő kérdésekben is.
A Rajk nem csak tehetséges diákokat vonz, hanem a maguk szakterületén kiemelkedő oktatókat is, akiknek megtiszteltetés itt tanítani. A kollégiumban lehetőség nyílik a diák számára, hogy az őt érdeklő témáról a legnagyobb szaktekintélyektől tanuljon és velük szűk körű eszmecserét folytasson 4-8 fős kurzusok keretében.
Fennállásának 50 éve alatt több, mint 800-an fejezték be tanulmányaikat a szakkollégium tagjaként, ők alkotják ma a Rajk alumniját.
A Heal Partners évek óta nyújt pénzügyi támogatást a szakkolégium oktatási rendszeréhez, valamint személyes munkával is hozzájárulunk a Szakkollégium működtetéséhez.