Mars-hasáb

Ami nem tesz tönkre, az megerősít – A magyar magánegészségügy a 2020-as számok tükrében

Mivel az idei évben az élet legalábbis elkezdett visszatérni a korábbi kerékvágásába, mi is a megszokott nyári időpontban tudjuk publikálni évértékelő cikkünket a magyar magánegészségügy fejlődéséről. 2019-re az utolsó békeévként hivatkoztunk, mondván, hogy 2020 első fele kaotikus és bizonytalan volt. Most, hogy túl vagyunk a 2020-on és már 2021 első félév is eltelt, mégsem a káoszt emelnénk ki, mint legfontosabb fejleményt.

Úgy tűnik, hogy 2020 kihívásait (covid lezárások, szabályozói változtatási tervek) egészen kiválóan élte túl az ágazat. Láthatón nem rokkant bele a kihívásokba és ettől csak minden korábbinál erősebbnek tűnik. A régen emlegetett konszolidációs folyamat a növekvő kereslet mellett nagyobb sebességre kapcsolt 2020 végére és a bemelegítő szakasz után most már nagyon komolyan felkészült versenyzők kezdtek el sprintelni egy igen messze levő maratoni cél felé. Ugyanakkor kezdenek kirajzolódni a különböző versenystratégiák is, így a nézők egyre izgalmasabb verseny tanúi. És nemcsak a nézőknek egyre izgalmasabb a verseny, hanem nekünk, segítőknek is, akik igyekeznek a verseny színvonalát és a versenyzők sebességét növelni. A következő évek fő kérdése, hogy ki hogyan bírja ezt a komoly tempót. Bár a covid jelentette fenyegetést még nem hagytuk magunk, mögött, a vírussal egyre jobban megtanultunk együtt élni és úgy tűnik, hogy a magán-egészségügyben 2021 a növekedés és a tranzakciók éve lehet.

Tények

1.  Nyilvánosan elérhetőek a hazai kiemelt magánegészségügyi szolgáltatók 2020-re vonatkozó éves beszámolói (Forrás: e-beszámoló)

2.  A TritonLife Debrecen után Szombathelyen nyit új magánkorházat (Forrás: Forbes)

3.  Egyedülálló stratégiai együttműködés a Doktor24 csoport és az Union Biztosító között (Forrás: Portfolio)

4.  Egyre többen menekülnek a kórházi várólistákból a magánegészségügybe (Forrás: Mfor)

5.  Megnyílt a csúcskategóriás magánkórház a Duna partján (Forrás: Portfolio)

6.  A szemünk láttára alakul át a magyar egészségügy (Forrás: Portfolio)

(Három cégcsoport (a Medicover, a Doktor24 Csoport és a Dr. Rose Csoport) esetében még nem voltak teljes körűen elérhetőek a 2020-as pénzügyi adatok a cikk írásának pillanatában, ezért ezen cégeket becsült növekedési rátájuk alapján tettük sorrendbe.)

Megközelítésünk idén sem változott, körképünkben továbbra is a magánegészségügyi szolgáltató szektor legnagyobb résztvevőit vesszük számba. Az előző oldalon bemutatott táblázat az általunk azonosított legnagyobb magántulajdonban levő szolgáltatókat tartalmazza. A TOP25 listánkra a bekerülés határa 600 millió Ft körüli árbevétel volt 2020-ban. Mint összefoglalónkban írtuk, a szektor növekedése nem állt meg és ez a növekedés nemcsak a szereplők medián 9%-os növekedési rátájából látszik, hanem abból is, hogy a TOP25-be egyre magasabb árbevétellel lehet csak bekerülni. Ez a bekerülési határ idén közel 20%-ot növekedett.

Erős keresletnövekedés: nincs visszaesés a tavaszi lezárások ellenére sem

Bár néhány adat még hiányzik, a meglevők alapján magabiztosan becsülhető, hogy a legnagyobb szereplők bevétele összességében 10% körül növekedett. Ez különösen úgy nagy eredmény, hogy a tavaszi lezárások éves szinten 10%-ot meghaladó bevételkieséssel jártak a szektorban. Mindössze 6 cég bevétele csökkent, amiből ráadásul az Affidea elsősorban az állami finanszírozás alacsonyabb szintje miatt mutatott csökkenést. Szolgáltatókkal való beszélgetéseink alapján szinte minden szegmensben erős keresletnövekedés látható 2020 nyár vége óta, amit a lezárások alatt elhalasztott beavatkozások és a covid miatt az állami szektor visszaeső teljesítménye vezérelt, míg a Covid specifikus bevételeknek (főleg tesztelések) a nagyobb szereplőknél inkább a lezárások alatt volt jelentősége. A szektor kiválóan vészelte át a nehéz tavaszi hónapokat és megerősödve került ki a covid miatti válságból. Ugyanakkor az állami és magánszféra szétválasztása nem tudott a 2020 őszén felvázolt drasztikus forgatókönyv szerint megvalósulni, így egyszeri munkaerő piaci sokk egyelőre nem nehezítette a magánszolgáltatók helyzetét, míg a hálapénz visszaszorulása erősen csökkenteni fogja az állami egészségügy teljesítményét, a magánszféra felé terelve a keresletet. Fentieknek megfelelően az erős keresletnövekedés hosszabb távon is fennmaradhat, mert az állami szektor teljesítményének csökkenése egy hosszabb távú folyamatnak látszik.

Stabil szereplői kör, változó pozíciók

Idén csak 3 új szereplőnk van, tehát a listán levők köre elég stabil volt. Bár jelentős változások a sorrendben nem voltak (a legnagyobb változás, hogy a Waberer kapásból a 17. helyen nyitott, a Swiss Medical 3 hellyel került előrébb, míg a Duna Medical 3 helyet rontott), a kisebb mozgások igenis jellemzőek. Mindössze 5 szolgáltató helyezése nem változott, a többiek mind mutattak valamennyi, jellemzően 1-2 helyezésnyi változást a rangsorban. 2020-ban a tranzakciós aktivitás nem volt magas, mindössze a Jump (Budaörs) került le a listáról felvásárlás miatt.

A vidéki szolgáltatók pozíciója nem változott, de a konszolidáció már folyamatban van

A vidéki szolgáltatók pozíciója egyelőre nem változott jelentősen a rangsorban, nagy vonalakban hozták az országos növekedési rátákat. Ugyanakkor jónéhány Budapestről induló szolgáltató jelentős erőfeszítéseket tesz vidéki jelenlétének növelésére. Elsősorban vidéken várunk jelentős számú felvásárlást a következő 12 hónapban és ennek következtében néhány éven belül várhatóan az országos lefedettségű cégek fogják uralni a toplista legelejét. Ezen trendek egyértelmű jelzője a vidéki stratégiáról jövő bejelentések. A Triton Life növekedési koncepciója vidékre koncentrál és elsősorban zöldmezőn fejlesztene (pl Szombathely), vagy meglevő helyszínek elindításával vagy felfuttatásával (pl. Debrecen, Kaposvár, Szeged) igyekszik növekedni. A Doktor24 az Union Biztosítóval alapított közös cégével, akvizíciókkal gyorsítaná vidéki ellátási hálózatának kiépítését.

A növekedéshez muszáj beruházni

Mint korábban írtuk, az árbevétel növekedése egyértelműen lelassult 2020-ban, de ez nem is csoda a covid lezárások közepette. A nagyobb szereplőket végig nézve látható, hogy tartós növekedés ma már nem képzelhető el az infrastruktúra fejlesztése nélkül. A legnagyobb növekedést produkálók között egyértelműen azonosíthatók a zöldmezős fejlesztések miatti kiugrások (Swiss, Emineo, Maternity) és az akvizícióval növekedők (Triton) és van olyan szereplő is, ahol mindkét tényező szerepet játszik, főleg 2021-ben (Doktor24). Ezek a tények továbbra is egyértelművé teszik, hogy a tőkeellátottság kulcs a konszolidációs versenyben. Mivel a fenti szereplők közül a legtöbb külső tőkéből (tulajdonosi tőke, bankhitelek) finanszírozta a nagyobb ugrásokat, látható, hogy a megtermelt nyereség visszaforgatása nem elegendő a növekedési verseny élmezőnyében maradáshoz.

Az akvizíciós tevékenység 2020-ban még nem gyorsult fel

2020-ban sem pörgött fel az akvizíciók száma a magán-egészségügyben (lásd táblázatunkat a nagyobb tranzakciókról később). Ennek oka, hogy azon tranzakciós megbeszélések, amik nem zárultak le március közepéig, nagyrészt megszakadtak, vagy halasztódtak a covid lezárások alatt. Mire a magánegészségügyi cégek helyzete annyival stabilabbá vált, hogy az akvizíciós megbeszélések újraindulhattak, már javában ősz volt, így megállapodások bejelentésére 2020 vége előtt csak néhány esetben került sor. A fentiekből is következik, hogy idén komolyabb dömpingre számíthatunk tranzakciókból. Volt olyan cégfelvásárlás, ami már bejelentésre is került és nagyon sok ügyet látunk tárgyalás alatt.

Polarizálódó piaci struktúra

2020-ban tovább alakult a piac struktúrája abban az irányban, amit már korábban is vizionáltuk. A TOP3 szereplőhöz lassan csatlakozni látszanak a konszolidátorok (Triton Life, Doktor24) és ez a folyamatot várakozásaink szerint 2021-ben még fel is gyorsulhat, ha az akvizíciós hírek felpörögnek. A középmezőnyben láthatók erős növekedést produkáló cégek (Swiss, Emineo, Maternity), de zöldmezős stratégia mellett nem várható, hogy csatlakozni tudnak a legnagyobb szereplőkhöz. Így azt várjuk, hogy hamarosan kettészakad a mezőny a 8-10 mrd feletti és a 4-5 mrd alatti csoportokra.

Nemzetközi összehasonlításban nem magas a profitabilitás

A nyereségesség fő mérőszámának az általános befektetői gyakorlatnak megfelelően az EBITDA (értékcsökkenés előtti működési eredmény) árbevételhez viszonyított arányát használjuk (EBITDA margin).  A 2020-as kép alapján 10-11% körüli EBITDA margin látszik átlagosnak és a nagyobb szereplők esetén valamivel alacsonyabb, a kisebb szereplőknél valamivel magasabb kilengéseket látunk ehhez képest. Profitabilitás alapján megfigyelhető még egy differenciálódás a nagyobb és kisebb cégek között. A nagy szereplők döntő aránya javuló EBITDA margint publikált, vélhetően a javuló méretgazdaságosság és a komplexebb szolgáltatások nagyobb szerepe miatt, míg kisebbek között nagyobb arányban vannak stagnáló vagy csökkenő EBITDA marginnal rendelkező társaságok. Nemzetközi összehasonlításban a magyar profitabilitási ráták nem számítanak magasnak, az iparági EBITDA marginok nemzetközi szinten a 10-20%-os sávban mozognak, tehát a magyar cégek nagyrészt a sáv alsó felében helyezkednek el. A különbség magyarázható a szűkebb körű és kevésbé eszközigényes szolgáltatásportfolióval, hiszen a magyar piacon hagyományosan a járóbetegellátás dominál és az elmúlt évek fejlesztései révén csak fokozatosan nyernek teret a fekvőbeteg szolgáltatások. Azt várjuk, hogy ahogy fokozatosan bővülnek a műtő- és ágykapacitások, illetve a beavatkozások száma, úgy fog fokozatosan növekedni az átlagos EBITDA margin, különösen a nagyobb szereplőknél. Természetesen ezt a folyamatot még jelentősen lassíthatja a páciensek költségviselő képessége, különösen akkor, ha nem élénkül jelentősen az egészségbiztosítások piaca.

(Három cégcsoport (a Medicover, a Doktor24 Csoport és a Dr. Rose Csoport) esetében még nem voltak teljes körűen elérhetőek a 2020-as pénzügyi adatok a cikk írásának pillanatában, ezért ezen cégeket becsült növekedési rátájuk alapján tettük sorrendbe.)

A covid lassította az akvizíciós tevékenység felfutását

Végezetül néhány szó a tranzakciós aktivitásról. Mint már jeleztük, az akvizíciós bejelentések 2020-ban sem pörögtek fel jelentősebben, részben a covid lezárások miatt, de az akvizíciós erőfeszítések egyáltalán nem fagytak le 2020 második felében sem. Nagyobb számú tranzakciós bejelentésre 2021 hátralevő részében és 2022-ben számítunk. Az elmúlt években a Triton és a Doktor24 voltak a legaktívabbak, emellett szerepel az akvizíciós listán az Affidea és a Medlife is. Jórészt ezektől a szereplőktől várjuk a közeljövőben is a felvásárlásokat, de egy-két további név felbukkanása a vevők között sem lenne óriási meglepetés.

Konklúzió

2020-at egy átmeneti évnek gondoljuk a magyar magánegészségügy fejlődése szempontjából, hiszen a 2019-es békeéven már túl vagyunk, de még csak az első konkrétabb jelei vannak a konszolidációs folyamatnak. Várakozásaink szerint egy év múlva jóval konkrétabb fejleményekről fogunk tudni beszámolni. A 2020-ban jelentkező nehézségek (covid lezárás, állami egészségügy átalakítása) nem siklatták ki a fejlődési folyamatot, maximum némi átmeneti késedelmet okoztak. Mai fejjel egy új covid hullámot, vagy az állami egészségügy átalakításának további lépéseit is inkább lehetőségként, mint kockázatként látjuk a magánegészségügy növekedésével kapcsolatban. Úgy látjuk a szektor megerősödve jött ki a 2020-as hullámvasútból. Mi továbbra is a növekedést és a differenciálódást érzékeljük a két legfontosabb trendnek az iparágban, mivel a szektor vezető szereplői újult erővel dolgoznak céljaik megvalósításán.

Karli Péter

Ügyvezető

A Heal Partners-ről: A Heal Partners egy független tranzakciós tanácsadó cég, melyet 2009-ben a közép-kelet európai középméretű cégek tőkeellátottságának elősegítésére hoztunk létre. Ügyfeleink elsősorban magántulajdonban lévő vállalatok, magánbefektetők, kockázati tőkealapok. Elkötelezettek vagyunk a minőség iránt, melyet a közel 20 éves befektetési banki és professzionális tanácsadási munkáink közben sajátítottunk el. Fókuszunk: Három kiemelt iparágban (i., Egészségügy/Gyógyszeripar, ii., Telekommunikáció/Média /Technológia, iii., Logisztika /Disztribúció tranzakciós tanácsadási szolgáltatások (cégértékesítés, tőkebevonás, vállalat-felvásárlás, külső finanszírozás bevonása), tranzakciós felkészítés, üzletértékelés, illetve pénzügyi modellezés. Hátterünk: Vezető munkatársaink az elmúlt közel 20 évben a közép-kelet-európai régió piacvezető befektetési bankjainál és vállalati-pénzügyi tanácsadó cégeinél szereztek tapasztalatokat számos nemzetközi projektben. Tagjai vagyunk a Globalscope nemzetközi hálózatának, ami egy pénzügyi tanácsadókat tömörítő nemzetközi hálózat és az országhatárokat átívelő tranzakciók során nyújtott tanácsadásra fókuszál.

    Iratkozz fel hírlevelünkre






    Kiadványaink

    További részletek

    Mars-hasáb

    Derékig a vízben – Nehéz idők a logisztikai szektorban

    Idén is jelentkezünk éves logisztika-szállítmányozási cikkünk legfrissebb kiadásával, amelyben igyekszünk bemutatni az iparág történéseit, elemezzük az elmúlt üzleti év makro és mikro szintű statisztikáit, illetve rávilágítunk az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Foxpost

    Örömmel jelentjük be, hogy újabb sikeres tranzakció zárásán vagyunk túl. Minden szükséges feltétel, többek között szabályozói jóváhagyások, teljesülése után lezárásra került a Foxpost tulajdonrészének értékesítéséről szóló megállapodás. A CVC Capital Partners és az EMMA Capital, a Packeta tulajdonosai, 100%-os tulajdonrészt szereztek a Foxpost Zrt-ben. A Heal Partners csapata az eladókat segítette a folyamat során pénzügyi &hellip; <a href="https://healce.com/hirek/elado-oldali-tanacsadas-foxpost/">Continued</a>

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2024 H1

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    Egy lépést hátra, kettőt előre – A magyar magánegészségügy a 2023-as számok tükrében

    Folytatva sorozatunkat, magánegészségügyi áttekintőnk idei kiadásában is igyekszünk átfogó képet adni a szegmens aktuális helyzetéről. Riportunk továbbra is a szektor legnagyobb szereplőinek teljesítményén alapul, ugyanakkor frissítjük piacméretre vonatkozó becslésünket is.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2023

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás –VitaPlus

    Eladó oldali tranzakciós tanácsadói szolgáltatásokkal támogattuk a VitaPlus tulajdonosait, a csoport Ceres Pharmának történő értékesítése során.

    További részletek

    Mars-hasáb

    IT szolgáltatások: Magasan szárnyal a felhős technológia

    Az IT szektor sajátossága, hogy időről-időre bizonyos technológiák és trendek képesek felülteljesíteni a piacot és az átlagnál nagyobb ütemben nőni. Az elmúlt évek egyik ilyen nagy globális trendje a felhő (Cloud) alapú szolgáltatások elterjedése volt, de a most „induló” új trend, a mesterséges intelligencia (AI) is hasonló utat járhat be. Ezeket a megatrendeket legtöbb helyen a nagy globális szereplők szemszögéből szokták bemutatni, mi viszont kíváncsiak voltunk arra, hogy hogyan tükröződik ez a trend a magyar piacon.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Egy lépéssel a vihar előtt

    Idén is jelentkezünk évente megjelenő logisztika-szállítmányozási cikkünk legfrissebb verziójával, amelyben a korábbiakhoz hasonlóan igyekszünk bemutatni az iparág történéseit, elemezzük az elmúlt üzleti év makro és mikro szintű statisztikáit, illetve rávilágítunk az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2023 H1

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    Baljós árnyak – A magyar magánegészségügy a 2022-es számok tükrében

    Olvassa el aktuális vélemény-rovatunkat és tudja meg mi látszik a múltbeli számokból és merre tart a magánegészségügy a következő időszakban.

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Pharmatan

    Legfrissebb sikeresen zárt tranzakciónk során a Heal Partners csapata pénzügyi tanácsadóként segítette a Pharmatan csoport tulajdonosait a társaság Pharmaroad Csoport részére történő értesítése kapcsán.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Amikor a vállaltfinanszírozás újra kihívássá válik – Mit tehetünk a magas kamatok világában?

    Cikkünkben bemutatjuk, hogy hogyan hatnak a magas kamatok a hitelpiacra, beleértve a vállalatok forrásbevonási lehetőségeit.

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Pentolt

    Eladó oldali tanácsadóként támogattuk a Pentolt tulajdonosait, a társaság többségi tulajdonrészének értékesítése során, a Dome Csoport részére.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2022

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Nelson Csoport

    Eladó oldali tanácsadóként támogattuk a Nelson Csoport tulajdonosait, társaság flottakezelési üzletágának értékesítése során.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Hátszél helyett oldalszél – a tranzakciós piac várható trendjei 2023-ban

    Cikkünkben a tranzakciós piac várható trendjeit vizsgáljuk.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Cégeladások a magyar technológiai szektorban: Egyedi receptek jól ismert hozzávalókból

    Cikkünkben az elmúlt 1,5 év magyar technológiai felvásárlásait vizsgáltuk és próbáltuk megtalálni a sikeres kiszállások főbb összetevőit.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Szaporodó kihívások – Folytatódik a hullámvasút a logisztikai piacon

    Évente megjelenő logisztika-szállítmányozási cikkünkben az iparági trendeket vizsgáljuk, elemezzük a makro és mikro szintű statisztikákat és igyekszünk rávilágítani az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    Hírek

    Healthcare Business International interjú

    Olvassa el Karli Péterrel készült interjút a hazai magánegészségügyről. Pétert a Londoni Healthcare Business International kérdezte a magyar magánegészségügy várható trendjeiről és az ezeket kiváltó okokról.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2022 H1

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    Robbanásszerű növekedés – A magyar magánegészségügy a 2021-es számok tükrében

    Évértékelő cikkünkben a magánegészségügyi trendeket vizsgáljuk a piaci szereplők 2021-es beszámolói alapján

    További részletek

    Mars-hasáb

    „Long COVID” a logisztikai piacon

    Cikkünkben a tengeri szállítmányozó cégeket vesszük górcső alá, és megvizsgáljuk, hogy az elmúlt évek rekord nyereségeit mibe fektetik a top vállalatok

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Nexogen

    Eladó oldali tanácsadóként segítettük a Nexogen Kft. tulajdonosait, a társaság Transporeon-nak történő értékesítése során.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2021

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    laptop computer on glass-top table

    Mars-hasáb

    Eltérő pályákon focizunk – a tranzakciós piac várható trendjei 2022-re

    Cikkünkben a tranzakciós piac várható trendjeit vizsgáljuk.

    További részletek

    person sitting while using laptop computer and green stethoscope near

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Da Vinci Magánklinika

    Eladó oldali tanácsadóként segítettük a Da Vinci Magánklinika tulajdonosait társaságuk értékesítésében az Első Magéngészségügyi Hálózat részére.

    További részletek

    Hírek

    Vevő oldali tanácsadás – Duna House Csoport

    Tranzakciós tanácsadói szolgáltatásokkal támogattuk a Duna House Csoportot.

    További részletek

    man carrying girl

    Mars-hasáb

    Mit viszünk idén magunkkal a karácsonyfa alá?

    Cikkünkben az iparági trendeket vizsgáljuk, elemezzük a makro és mikro szintű statisztikákat és igyekszünk rávilágítani az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    white medical equipment

    Hírek

    Vevő oldali tanácsadás – többségi részesedés megszerzése a MedRes Kft-ben

    Átvilágítási és pénzügyi tanácsadási szolgáltatásokkal támogattunk egy amerikai magánbefektető csoportot a MedRes Kft többségi részesedésének megvásárlása során.

    További részletek

    Hírek

    Magánegészségügyi cikkünk a nyomtatott sajtóban

    A HVG szemlézte a szeptember 2-ai print számában egészségügyi Mars-hasáb cikkünket

    További részletek

    Mars-hasáb

    A nagyok a viharban is helytállnak – A magyar logisztikai piac 2020-as éve

    Évente megjelenő logisztika-szállítmányozási cikkünkben az iparági trendeket vizsgáljuk, elemezzük a makro és mikro szintű statisztikákat és igyekszünk rávilágítani az aktuális trendekre és várható folyamatokra

    További részletek

    Hírek

    Vevő oldali tanácsadás – jelentős részesedés megszerzése a Life Egészségcentrumban

    Vevő oldali tanácsadóként segítettük a Doktor24 Csoport és az Union Biztosító közös vállalatát, a Life Egészségcentrum többségi részesedésének megvásárlása során

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – iData

    Eladó oldali tanácsadóként segítettük az iData Kft. tulajdonosait társaságuk 100%-ának a Norbit ASA felé történő értékesítése során

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2021 H1

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    green and black computer motherboard

    Hírek

    Vevő oldali tanácsadás – jelentős részesedés megszerzése a Cobra Controlban

    Vevő oldali tanácsadóként segítettünk egy Magánbefektető csoportot jelentős részesedés megszerzése során a Cobra Controlban

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2020

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    2019-2020 a csomaglogisztika évei

    Évente megjelenő logisztika-szállítmányozási cikkünkben az iparági trendeket vizsgáljuk, elemezzük a makro és mikro szintű statisztikákat és igyekszünk rávilágítani az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Az utolsó békeév – magyar magánegészségügy a 2019-es számok fényében

    Cikkünkben a pandémia előtti utolsó békeév, a 2019-es év magánegészségügyi trendjeit elemezzük a piaci szereplők pénzügyi beszámolói alapján

    További részletek

    Mars-hasáb

    Elérhető finanszírozási csatornák gazdasági visszaesés idején

    Cikkünkben összegyűjtjük az elérhető finanszírozási lehetőségeket, melyeket a hazai cégtulajdonosok számba vehetnek a COVID-19 hatására kibontakozó gazdasági visszaesés idején

    További részletek

    Mars-hasáb

    #maradjotthon #vigyázzmagadra – Mikor kerül le a lélegeztetőgépről az M&A piac?

    Kulcs iparágaink várható tranzakciós aktivitása a járvány és a gazdasági visszaesés tükrében

    További részletek

    Mars-hasáb

    A tranzakciós piac nem lassít, mert a hazai befektetők egyre aktívabbak

    Cikkünkben a 2020-ban várható tranzakciós aktivitásról értekezünk, különös tekintettel a magánegészségügy, a logisztika, a technológia és a fogyasztási cikkek gyártóira koncentrálva

    További részletek

    Mars-hasáb

    Egy cégépítés és eladás rejtelmei

    Rendhagyó formában jelenik meg 2019 utolsó Mars hasábja. Az alábbiakban interjút olvashatnak Györkő Zoltánnal, a Balabit egyik társ-alapítójával és volt ügyvezető igazgatójával. Interjút eddig még nem készítettünk ezen keretek között, de most jó okunk van rá.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Folytatódik a logisztikai akadályfutás – közös kihívások, eltérő válaszok

    Jelen cikkünkben a makro kép vizsgálata mellett kiemelten foglalkozunk a jelentősebb hazai szereplők teljesítményének elemzésével, azt kutatjuk, hogy milyen stratégia vezethet a túléléshez, fejlődéshez

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    ”Hát itt meg mi történik?” Magyar magánegészségügyi anzix a 2018-as számok és jelenlegi mozgások fényében.

    Magánegészségügyi trendek és az ezekre adott egyedi válaszok a piaci szereplőktől

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Új év, új trendek? 2019-es várakozásaink

    Hagyományt szeretnénk teremteni azzal, hogy az évre vonatkozó várakozásainkat egy rövid írásban osztjuk meg. Maradnánk a kaptafánál, ezért alapvetően a tranzakciós piac és főbb iparágaink (Technológia, Egészségügy, Logisztika) 2019-re várható trendjeiről fogunk szólni

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Okos-buszjegy, mint vonzó vállalkozás? Az angol Ticketer tranzakció hátteréről, avagy a tömegközlekedés forradalma!

    Ezúttal egy külföldi sikersztoriról írunk, amely ugyanakkor akár a hazai tömegközlekedés további korszerűsítéséhez is adhat friss gondolatokat!

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Régi szereplők, új szereposztás

    A Vodafone felvásárolja a német, a magyar, a cseh és a román piacon működő UPC cégeket. E tranzakció kapcsán elemezzük a távközlési piaci trendeket

    További részletek

    Mars-hasáb

    Magán egészségügyi szolgáltatók 2017 éves teljesítménye – Organikus növekedés vagy piaci konszolidáció

    Rendhagyó cikkünkben elemezzük a magyar magánegészségügyi piacot a 2017-es beszámolók alapján

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Egészségügy digitalizációja: Microsoft vagy Apple model?

    2018 áprilisi cikkünkben definiáljuk az egészségügy digitalizációs folyamatát, majd kitekintést teszünk nemzetközi trendekre és a piaci szereplők aktivitásra

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Pénzem a bankban vagy út közben? Fizetési megoldások a banki világon túl

    Két hazai tranzakció (Barion tőkeemelés és Cellum részesedés szerzés) apropóján néztük meg, hogy mi is ez a Fintech iparág, mik a fő trendek és kíváncsiak voltunk arra is, hogy mik az aktuális értékeltségi szintek

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Legjobb recept csak Neked!

    A karácsonyi cikkünk évek óta rendhagyó, idén sem lesz másképp. 2017 során többek között a NOSALTY receptoldal tulajdonosait segítettük a portál Centrál Média csoportnak történő értékesítése során. A szoros együttműködés és a karácsonyi hangulat ihlette decemberi cikkünket

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Húzd meg, ereszd meg! – Technológiai, szabályozási és piaci hullámok a távközlésben

    Újra élénkülő tranzakciós aktivitást látunk a hazai telekommunikációs piacon

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Logisztikai futóverseny – Síkfutás vagy gátfutás?

    A 2017 augusztusi Mars-hasábban a logisztikai szegmens aktuális kihívásait tekintjük át, mikro és makro szinten is

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Magán egészségügyi vállalatok 2016: ismét kétszámjegyű növekedés itthon, de mi van a szomszédban?

    Újabb üzleti év zárult, a számok nyilvánosak: a hazai kiemelt magán egészségügyi szolgáltatók tovább növekedtek a 2016-os üzleti évben

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Dráguló pénz = Olcsóbb vállalatok?

    Történelmi mélyponton a finanszírozási környezet. Meddig tart ez az édeni állapot? A 2017. áprilisi Mars-hasábban áttekintjük a mostanában irányt változtató gazdasági folyamatokat és azoknak a cégértékelésre gyakorolt hatását

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Sharing economy – Szakosodás a köbön?

    2017. februári cikkünkben a sharing economy modellt elemezzük és kérdezzük magunk is: mi jöhet még? Vége a klasszikus vállalati modellnek?

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Ünnepi őrület: „Legyen meg az év végére!”

    Tavalyhoz hasonlóan idén is az ünnepeket állítjuk cikksorozatunk évzáró részének középpontjába.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Engedd el és nagy leszel!

    2016 októberi cikkünkben fényt derítünk a magántőke befektetések és kockázati tőke közötti alapvető különbségekre, és elemezzük az elmúlt év három legkiemelkedőbb magántőke befektetési eseményéin keresztül (Diatron, Scitec, Waberer), hogy mit is kaptak az alapító tulajdonosok a befektetőktől

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Versenyben maradni

    Az augusztus havi Mars-hasábban kicsit mélyebbre ásunk abban, hogy hogyan érinti a magyar tulajdonosú KKV-kat a strukturális munkanélküliség, a kivándorlás és a munkaerőpiacra való nehéz visszatérés hármasa

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Magas hozzáadott érték – Alacsony bérek: Mi az?

    2016. júniusi cikkünkben áttekintjük, hogy miként nyújt megoldást a magánszektor a magyar egészségügyi rendszer problémáira

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Online-világ: Általános „inter-pláza” avagy szakosodott felületek?

    2016 májusi cikkünkben megvizsgáljuk az ország egyik legdinamikusabban növekvő szegmensének - digitális reklámköltések – sikeres exitjeit

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Üstökösből planéták?

    Cikkünkben áttekintjük, hogy milyen fejlődési pályán járnak a pénzügyi válság legnehezebb időszakában a leggyorsabban fejlődő vállalkozások közé bekerült magyar cégek

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Cowboyok vagy aranyásók?

    A 2016. márciusi Mars-hasábban áttekintjük a 2008-at követő nagyobb tranzakciókat a kivonuló multi cégek és a felvásárlóik szempontjából

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    „Tech milliárdosból” diverzifikált befektetőket!

    Napjainkra kialakult egy olyan magyar vállalkozói réteg, amely a korábbi sikeresen felépített technológiai cégét értékesítette; fiatalok, lendületesek, tőkével rendelkeznek. Hogyan tovább?

    További részletek

    Mars-hasab

    Mars-hasáb

    Új év, új trendek?

    E havi írásunkban egyrészt visszatekintünk a 2015-ös évben írt cikkeinkre, és feltesszük a kérdést: mi várható az idén a néhány, általunk követett iparágban, illetve a tranzakciós piacon?

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Ha kapsz, visszaadsz!

    Az ünnepi hangulatban megvizsgáljuk a cikkünkben, hogy mely tényezők hogyan hatnak egy ország jótékonysági szintjére

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Online kereskedelem – Túl az érettségi vizsgán

    Cikkünkben a szallas.hu és az edigital.hu felvásárlásának példájából kiindulva körbejárjuk, hogy az internetes kereskedelem szereplői milyen stratégiai válaszokat adhatnak a piac növekedésével járó kihívásokra

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Amikor a hóhért akasztják

    Mi állhat két magyarországi tranzakciós tanácsadó cég összeolvadásának hátterében? Nézzünk a kulisszák mögé és vizsgáljuk meg a tanácsadó piacot!

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    A családban az erő

    Cikkónkben a Forbes magazin 2015. augusztusi számában megjelent 21 legnagyobb magyar családi vállalkozást, illetve a német „Mittelstand”-ot vetjük össze

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    A kis hal is megeheti a kishalat

    A belföldi logisztikai piac szerkezete gyökeresen át fog alakulni, a mai szétszabdalt szerkezetből egy koncentráltabb felé fog elmozdulni

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Olcsó pénz = drága vállalatok?

    Cikkünk áttekinti, hogy vajon a vevők szemében az olcsó pénz közvetlenül eredményezi-e vállalatok felértékelődését

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Iparági dinamikák: online piacterek versus magánegészségügyi szolgáltatások

    Cikkünk a magánegészségügyi szektor várható fejlődési pályáját elemzi a releváns párhuzamok segítségével: Kik válhatnak a várható konszolidációs folyamat éllovasaivá?

    További részletek