A digitalizáció minden iparágban jelen van és általában az adott iparág struktúráját is jelentősen fel tudja forgatni. A nagy kérdés azonban, hogy az új digitális technológiát szállító cégek a szoftver oldalon törekednek hegemóniára azzal, hogy bármilyen hardver gyártót kiszolgálnak (a 80-as és 90-es évek PC piaci fejleményei alapján hívhatnánk ezt Microsoft módszernek), vagy a hardvergyártók lesznek a vezető cégek azzal, hogy egy egységes ökoszisztémát szerveznek, ahol a hardver és a szoftver elválaszthatatlan egységet képeznek (a másik struktúrával ellentétben ezt hívhatjuk Apple módszernek). 2018 áprilisi cikkünkben definiáljuk az egészségügy digitalizációs folyamatát, majd kitekintést teszünk nemzetközi trendekre, piaci szereplők aktivitásra a Korházi Információs Rendszerek (HIS), Radiológiai Információs Rendszerek (RIS) és Képarchiváló Rendszerek (PACS) európai piacán majd országunkra fókuszálva elemezzük a helyi piaci szereplőket. Cikkünk az e-egészségügy fent említett három rendszerét szolgáltató szegmensre fókuszál, és eltekint a hordható digitális eszközök illetve egyéb e-egészségügyi szegmensek elemzésétől.
Tények
-
A digitális transzformáció minden iparágat érint más és más módon, vannak olyan iparágak, amelyek előre haladottabb állapotban vannak. Az egészségügy felfedezés fázisában van, ahol a digitalizáció nyújtotta lehetőségek kiaknázása még a jövő zenéje. (Forrás: Digital transformation at a glance)
-
Az Európai Unió az egészségügyi kihívások fontosságát szem előtt tartva terveket és lépéseket határozott meg, melyeknek fontos eleme az egészségügy digitalizálása. (Forrás: eHealth Action Plan 2012-2020: Innovative healthcare for the 21st century, Horizon 2020 calls for projects launched: 2 Billion for Health, Demographic Change and Wellbeing)
- Az Európai Uniós trendeket követve Magyarország is elindult a digitalizáció irányába. Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) korszerű, felhő-technológiára épülő digitális rendszerének 2017 –es bevezetésével. (Forrás: meszk.hu)
1. Bevezető, alapvető fogalmak
A 21. századi egészségügy egyik legnagyobb kihívása az egészségügyi kiadások szinten tartása (nemhogy növelése) az öregedő társadalom tagjainak növekvő várható élettartama és az egyre nagyobb részarányt képviselő krónikus betegségek mellett. Ennek az egyik lehetséges eszköze a digitális egészségügyi megoldások, köztük a különböző tevékenységeket elektronikus eszközökkel mérő rendszerek, amelyek egészségügyi információkat, erőforrásokat és szolgáltatásokat nyújtanak az egyénről az egyénnek és az egészségügyi szakembernek. A magyar piacon egyelőre gyerekcipőben jár az e-egészségügy, azonban már megjelent jó néhány hazai kezdeményezés is.
Az e-egészségügyre több definíció létezik, mi azonban az alábbi Király Gyula által megfogalmazott alapból indulunk ki, amely szerint „az egészségügy valamennyi szereplőjét, valamint a megelőzéssel és gyógyítással összefüggő folyamatokat kiszolgáló, támogató információtechnológiai és kommunikációs (ITC) módszerek, megoldások összessége.”.(Tankönyvtár). Az uniós szakpolitika által használt meghatározás is ehhez hasonló, miszerint: a megelőzés, a diagnosztizálás, a kezelés, a nyomon követés és az irányítás javítását segítő információs és kommunikációs technológiákat hasznosító eszközök és szolgáltatások összessége, ami fokozza az egészségügyi ágazat hatékonyságát, megkönnyíti az ellátás igénybevételét és javítja annak minőségét. (Képviselői információs szolgálat).
2. Mely nagycégek aktívak az e-egészségügyi iparágban?
A táblázatban szereplő vállalatok mind érintettek az egészségügy digitalizációs folyamataiban. A felsoroltak többsége HIS (Hospital Information System- Korházi Információs Rendszer) valamint RIS (Radiology Information System – Radiológiai Információs Rendszer) és PACS (Picture Archiving System – Képarchiváló Rendszer) rendszereket fejlesztenek és szolgáltatnak. Az iparág kiemelkedő szereplői azok a hagyományos egészségügyi eszközöket (pl: képalkotó berendezések) gyártó vállalatok, akik felismerve a digitális trendeket, berendezéseik mellé saját fejlesztésű digitális megoldásokat is kínálnak, így egyre nagyobb mértékben fedik le a digitális spektrumot.
A tőzsdei cégeket tartalmazó listánkon két típusú szereplő van jelen, az eszközgyártók, akiknek az eszközeik hatékony működéséhez szükséges szoftverek saját tulajdonban vannak, illetve klasszikus szoftvergyártók, akik az egészségügy számára dedikáltan fejlesztenek HIS, RIS és PACS megoldásokat. Az első csoportba tartozik a Siemens, Philips vagy Smith and Nephew, míg a második csoportot erősíti a német Nexus, aki saját fejlesztésű integrált egészségügyi-menedzsment szoftvereket fejleszt korházak és más egészségügyi ellátók részére. Ezek méretben jelentősen kisebbek, mint a hagyományos eszközgyártók, azonban jóval agilisabbak is.
3. Microsoft vagy Apple model?
Ahogy a cikkünk címe is mutatja, a legnagyobb kérdés, hogy a szoftver gyártók képesek lesznek-e önállóságukat megtartani és egy egységes, globálisan elfogadott szoftver letarolja-e a piacot, ahogy ez történt a Microsoft operációs rendszerek elterjedésével a személyi számítógépek világában, vagy minden gyártó, saját szoftverre támaszkodva értékesíti eszközeit, ahogy erre kiváló példa az Apple termékek esetén az IOS operációs rendszer.
Nézzük meg a fent említett piac szereplőinek elmúlt időszakbeli üzletfejlesztési tevékenységét, mely közelebb hozhat minket kérdésünk megválaszolásához.
Megfigyelhető, hogy a piac legnagyobb szereplői a technológiai innovációs trendeket észlelve vásárolnak cégeket.
- A Koninklijke Philips NV az elmúlt hat hónapban 4 vállaltot is akvirált. 2017 júliusában vásárolta meg Tomtec Imaging Systemet, amely egészségügyi képfeldolgozással és elemzéssel segíti több mint 2.000 orvos és 600 egészségügyi intézmény munkáját.
- 2017 novemberében az Analytical Informatics INC felvásárlásával tovább bővítette szolgáltatásait, a vállalat által fejlesztett egészségügyi intézmények működését optimalizáló szoftverrel.
- 2017 decemberében először a Forcare Holding BV nevű páciensekkel történő kommunikációra és doktorok közötti hatékony információ megosztásra szakosodott szoftverfejlesztő cég felvásárlásával lépett be a digitális egészségügy újabb szegmensébe, majd népegészségügyi menedzsment (population health management) szolgáltatásait erősítette a VitalHealth Software BV megvásárlásával, mely fejlett analitikai megoldásokat kínál, ezzel támogatva népegészségügyi szervezetek páciens hűség- és nyilvántartás-kezelési folyamatait.
- A Carl Zeiss Meditec AG 2017 augusztusában profiljába illően megvásárolta a Veracity Surgical amerikai vállalatot, amely szemészeti beavatkozások, elsősorban szürke hályog műtétek tervezésére specializálódott web-alapú szoftvert fejleszt. Ezzel a jobb és gyorsabb diagnosztika, illetve döntéstámogatás oldalán kívánták megerősíteni saját portfoliójukat.
- A Smith & Nephew brit vállalat páciensek mozgásának ellenőrzésére és kontrollálására szolgáló termékeket és szoftvereket gyártó Leaf Healthcare Inc-be történő befektetésével bővítette digitális egészségügyi portfolióját.
A piaci szereplők konszolidációja nem csak a „nagyok ligájában” megfigyelhető trend. Az utóbbi években folyamatosan nőtt az egészségügyet kiszolgáló szoftverek felvásárlásainak száma. Az ábrán 2013-tól kezdve negyedéves bázison látszik a kumulatív tranzakciók száma Európában, így 2017-re elérte a 217 tranzakciót ezen iparág európai célpontjainak száma.
Szoftvergyártók konszolidációjára két kiemelt példát láttunk az lemúlt félévben az európai piacon: a Pharmagest Csoport Malta Informatique leányvállalatán keresztül megvásárolta az aXigate nevű új, innovatív technológiákkal felvértezett, feltörekvő francia Korházi Információs Rendszer szolgáltatót. 2017 júliusában a Medasys, Franciaország vezető Korházi Információs Rendszer szolgáltató vállalata felvásárolta a NETIKA SAS nevű laboratóriumi információs rendszert és minőségbiztosítási-menedzsment szoftver fejlesztő vállalatot.
Említésre méltó aspektusa a piaci aktivitásnak a telekom szolgáltatók megjelenése, mint felvásárló fél. Ők iparági tapasztalataikat, kapcsolatrendszerüket és tőkeerős hátterüket kihasználva képesek olyan technológiákat vásárolni, amelyeket a már meglévő egészségügyi infrastruktúrájuk- belső kommunikációs hálózat, adatközpontok- kiegészítéseként tudnak kínálni partnereiknek. A közelmúlt tranzakciói közül a holland mobilszolgáltató, a KPN felvásárlását emelnénk ki, ahol a CAM IT Solutions vállalatot vásárolta meg, amely felhőalapú korházi és közegészségügyi platformok fejlesztésével foglalkozik.
Így a korház információs rendszerek piacán a fent említett példákon keresztül láthatjuk, hogy a konszolidációs hullám a Microsoft módszert feltételezi, miszerint a piaci szereplők hasonló piacon aktív közvetlen vagy közvetett versenytársaikat vásárolják fel.
4. Magyarország hol jár?
Magyarország 2017. novemberében az Európai irányelvekkel összhangban sikeresen befejezte az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) korszerű, felhő-technológiára épülő digitális rendszer tesztjét. Az EESZT az egészségügy minden fontos szereplőjét összeköti: a háziorvosokat, a szakrendelőket, a kórházakat, a gyógyszertárakat, az ágazati irányítási rendszert és a lakosságot.
A teljesség igénye nélkül kiemeltünk néhány hazai szereplőt, aki növekedését a digitális technológia térnyerésének köszönheti.
- Béker-Soft Informatikai Kft: Saját fejlesztésű megoldásaik a FŐNIX-Pro integrált medikai rendszer, és a DIVAS képarchiváló (ún. PACS) rendszer, illetve a MedControl vezetői döntéstámogató rendszer. A szoftvereiket mára kétszáznál is több egészségügyi szolgáltatónál, több ezer munkaállomáson használják az ország egészségügyi intézményeiben.
- Answare Kft: A cég az elektronikus egészségügyi rendszerekkel kapcsolatos telemedicina rendszereket és egészségügyi menedzsment (protokoll) szolgáltatásokat nyújt ISO 9001:2009 szabvány szerint.
- Hospitaly Kft: A 2000-ban alapított fejlesztő cég, amelyhez az iKórlap (2012), Oncologistic (2015) online platformokat fejlesztése kötődik. 2017-ben az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér hazai éles próbaüzemében is részt vesznek.
- Grape Solutions Plc: Az elsődleges fókuszuk az egyedi, üzleti szoftverfejlesztés, mely kiegészül portálépítési, üzleti intelligencia és adattárház, cloud szolgáltatásokkal. Az egyik termékük a mediVIR, amely a kórházi adatok feldolgozását és rendszerezését segíti.
- Medsol Smart Kft: T-Systems Magyarország Zrt.-n belül működő Egészségügyi Kompetencia-központ EU-szabványoknak megfelelő integrált egészségügyi informatikai megoldásokat kínál.
5. Konklúzió: A piac működését nem lehet felülírni
A digitalizációs trend alól az egészségügy sem kivétel. Míg Nyugat-Európában már fokozott figyelmet kapott az elmúlt időszakban is ez a trend (melyet jól mutat a kiemelt felvásárlások listája is), addig Közép-Kelet Európában az utóbbi időben kezdi szárnyai bontogatni a digitalizáció. Az európai eszközgyártóknál egyértelműen megfigyelhető a saját szoftver megoldások preferálása és ilyen rendszereknek akár akvizíciók révén való integrálása. Ez a trend azt mutatja, hogy a RIS, PACS rendszerek esetén inkább a korábban Apple modellnek nevezett iparági struktúra elterjedése várható, ahol az iparágat az eszközgyártók fogják uralni egységes hardver és szoftverrendszerek kialakítása révén. Ennek megfelelően a pár éves start-upok, illetve innovatív vállalatok, akik felkerültek a nagy szereplők radarjára, elég gyorsan akvizíciós célpontok lesznek, melyeken keresztül a nagy eszközgyártók saját eszközeik kompatibilitását növelik, illetve újabb szegmensekbe belépve tartanak lépést a technológia fejlődésével. Kérdés, hogy az Európai Uniós törekvések, mely könnyű adatátvitelt elősegítő uniformizált rendszerek létrehozását támogatják, milyen hatással lesznek a korház információs rendszerek piacára. A legvalószínűbb szcenárió a szereplők konszolidációja, mely hosszútávon egy koncentráltabb piacot eredményez. A korház információs rendszerek piacán folytatódó jelenlegi konszolidáció Microsoft módra történhet, ahol a szoftvergyártók közvetlen versenytársaikat felvásárolva próbálnak nagyobb szeletet kihasítani a piacból vagy a közvetett versenytársak (telekom cégek e-egészségügyi leányvállalatai) egyéb szoftverszolgáltatásaik kiegészítése céljából konszolidálják a piacot Kérdés azonban hogy ez eszközgyártók a korház információs rendszerek piacára is beteszik-e a lábukat, ezzel szerepet vállalva a konszolidációs trendben. Vajon a Magyarországon létrejövő, prosperáló vállalatok hogyan illeszkednek a fent azonosított két modellbe? Véleményünk szerint, ha innovatív, globális piacra is érett megoldást képesek adni, mely mellé egy nyugati vállalatok számára is szabad szemmel látható méret párosul, akkor tökéletes akvizíciós célpontok lehetnek. Azonban azon szereplők, akik semelyiket nem képesek adni, lassan a globalizálodó piacon elveszítik a kisebb, magyar piacon kiharcolt részesedésüket is.
Jászkuti Bertalan
Karli Péter
Ügyvezetők
A Heal Partners-ről: A Heal Partners egy független tranzakciós tanácsadó cég, melyet 2009-ben a közép-kelet európai középméretű cégek tőkeellátottságának elősegítésére hoztunk létre. Ügyfeleink elsősorban magántulajdonban lévő vállalatok, magánbefektetők, kockázati tőkealapok. Elkötelezettek vagyunk a minőség iránt, melyet a közel 20 éves befektetési banki és professzionális tanácsadási munkáink közben sajátítottunk el. Fókuszunk: Három kiemelt iparágban (i., Egészségügy/Gyógyszeripar, ii., Telekommunikáció/Média /Technológia, iii., Logisztika /Disztribúció tranzakciós tanácsadási szolgáltatások (cégértékesítés, tőkebevonás, vállalat-felvásárlás, külső finanszírozás bevonása), tranzakciós felkészítés, üzletértékelés, illetve pénzügyi modellezés. Hátterünk: Vezető munkatársaink az elmúlt közel 20 évben a közép-kelet-európai régió piacvezető befektetési bankjainál és vállalati-pénzügyi tanácsadó cégeinél szereztek tapasztalatokat számos nemzetközi projektben. Tagjai vagyunk a Globalscope nemzetközi hálózatának, ami egy pénzügyi tanácsadókat tömörítő nemzetközi hálózat és az országhatárokat átívelő tranzakciók során nyújtott tanácsadásra fókuszál.