Mars-hasáb

Derékig a vízben – Nehéz idők a logisztikai szektorban

Bevezetés

Idén is jelentkezünk éves logisztika-szállítmányozási cikkünk legfrissebb kiadásával, amelyben igyekszünk bemutatni az iparág történéseit, elemezzük az elmúlt üzleti év makro és mikro szintű statisztikáit, illetve rávilágítunk az aktuális trendekre és várható folyamatokra. A korábbi évektől eltérően idén a hazai logisztikai szektor szereplőinek jóval szélesebb körét vettük górcső alá. Részletesen elemeztük a közúti fuvarozó, a szállítmányozó, a vasúti logisztikai, illetve egyéb jelentős logisztikai vállalatok tavalyi teljesítményét. Az változatlan maradt, hogy elemzésünkben továbbra is a magyar magánkézben levő szereplőkre koncentrálunk.

Épphogy csak túllépett a szektor a COVID utáni logisztikai-szállítási lánc problémákon és az orosz-ukrán háború okozta nehézségeken és általános költségemelkedésen, de a 2023-as év újabb kihívásokkal állította szembe a logisztikai szolgáltatókat Európa szerte. A közúti fuvarozási szegmensben feltételezhetően továbbra is fejtörést okoz a sofőrhiány , de az előző évhez hasonlóan szintén kihívások elé állítja a szektort a korábbi időszakban kiépített kapacitások megtöltése és menedzselése. A régiót sújtó recesszió miatt fogyasztás csökkenés tapasztalható, az ipari termelés lassulásának következtében pedig 2023-ban kevesebb árut szállítottak a logisztikai szereplők, ami a cégek eredményén is meglátszik.

Piaci trendek felülnézetből

A hazai áruszállítás tekintetében 2023-ban az európai szinten is tapasztalható csökkenő trend rajzolódott ki. A vasúton szállított áruk volumene a rendhagyó 2022-es növekedés után újra csökkent, mégpedig 21%-kal, ami még a két évvel ezelőtt szállított volumenhez képest is több mint 10%-os visszaesés. A közúton szállított áruk mennyisége 2023-ban is csökkent, 4% volt a visszaesés, ami az előző évhez képest (-9%) kedvezőbb adat. A teljes szállított volumen (közút + vasút) csökkenése 6% volt a tavalyi évben.

A KSH által publikált 2023-as magyarországi adatokat vizsgálva az látszik, hogy az elmúlt két évhez hasonlóan, közel 2%-kal (2022-ben 1,7%-kal, 2021-ben 1,6%-kal) nőtt a szállítás és raktározás nemzetgazdasági ágazatban foglalkoztatottak száma. Az ágazatban 14,5%-kal nőtt a nettó átlagkereset, ami összhangban van a teljes nemzetgazdaság átlagos béremelkedésével. A számok alapján a logisztikai szektor az utóbbi évek nehézségei ellenére sem veszített jelentőségéből.

A bérköltség mellet a logisztikai szolgáltatók költségmixének másik kiemelkedő eleme továbbra is az üzemanyagköltség. A KSH statisztikái alapján a 95-ös benzin és gázolaj literenkénti fogyasztói átlagára 23,8%-kal emelkedett 2023-ban, ami még a 2021-es szintén kimagasló növekedést is meghaladta. A 2022-es 10% körüli áremelkedéshez képest jelentős eltérés valóban szembetűnő, de figyelembe véve, hogy a 2022-es árakat torzította az akkor még érvényben lévő üzemanyagár-stop, így 2023-ban inkább beszélhetünk a piaci árszínvonalhoz való visszatérésről, a korábbi évi ár-stop okozta torzítás korrekciójáról.

A csomagszállítási és raktárlogisztikai szegmenseket korábban is kiemelten figyeltük, de a 2023-as év több szempontból is különlegesnek bizonyult. Mind a csomagszállítási, mind a raktárlogisztikai tevékenység nagy mértékben függ az e-kereskedelem teljesítményétől. A GKID által publikált kutatás alapján csupán 7%-kal nőtt a hazai kereskedők által kiszolgált online rendelések száma, ami beleillik a COVID utáni években tapasztalt lassuló növekedési trendbe. A kutatás kiemeli, hogy amíg a belföldi kereskedők látványosan szenvednek, addig az olyan külföldi szereplők, mint például a Temu, agresszív piacszerzésbe kezdtek és sorra hódítják el a vásárlókat a hazai kereskedőktől, számaikon pedig nyoma sincs a visszafogott fogyasztásnak. A csomaglogisztikai és fulfillment cégek szempontjából ez nem feltétlen rossz helyzet, hiszen a belföldi e-kereskedők kieső volumeneit pótolják, sőt, akár meg is haladják a szolgáltatókon szintén átfolyó külföldi szereplők rendelései.

A fenti szegmensek tranzakciós szempontból is igen forrónak bizonyultak az elmúlt időszakban. Több sikeres felvásárlás is zárult 2024-ben, amelyek hazai csomagszállító és raktárlogisztikai cégeket érintettek. A Sprintert és Fürgefutárt a román tulajdonban lévő Sameday vásárolta fel, az online üzleteknek kiszervezett logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Ilogistic-et a GLS-csoport akvirálta, míg a hazai csomagautomata piac meghatározó szereplőjét, a Foxpostot a cseh Packeta-t is tulajdonló befektetői csoport vette meg. Utóbbi tranzakcióban a Foxpost tulajdonosait a Heal Partners segítette tanácsadóként, így első kézből tapasztalhattuk, hogy kiemelt jelentőséggel bírt a 2023-as év teljesítménye ezeknél a tranzakcióknál. A szokatlan tranzakciós aktivitás mögött feltételezhetően a szegmensben (is) tapasztalható költségnyomás és árverseny húzódhat, ami konszolidációra sarkallja a piacot.

Elmondható tehát, hogy a logisztikai szektor számára közel sem volt egyszerű év a 2023. A szállított áruk volumenének és ezáltal a logisztikai szolgáltatók teljesítményének katalizátora lehetne az újra beinduló gazdasági növekedés, amire talán 2025-ben már jobb eséllyel számíthatnak a gazdaság szereplői.

Piaci trendek az egyes iparági szereplők szemszögéből

A makró adatok hasznos támpontként szolgálnak az iparági dinamikák vonatkozásában, de korábbi Mars-hasábjainkhoz hasonlóan alulnézetből, az egyes szereplők szemszögéből is megvizsgáltuk a hazai logisztikai szektor teljesítményét. Ennek keretében összegyűjtöttük a kritériumrendszerünknek megfelelő legnagyobb szereplők pénzügyi adatait és azokból igyekeztünk következtetéseket levonni. A korábbi évektől eltérően idén a cégek főtevekénysége alapján igyekeztünk homogén csoportokba (szállítmányozók, közúti fuvarozók és komplex logisztikai szolgáltatók, egyéb logisztikai szolgáltatók) sorolni a hazai logisztikai szolgáltatókat. A céglisták megalkotása során olyan hazai magántulajdonban levő társaságokat vettünk figyelembe, amelyek főtevékenységként logisztikai szolgáltatást (szállítmányozás, fuvarozás, raktározás, áruszállítás és egyéb ezeket kiegészítő tevekénységek) végeznek. Elemzésünket a hivatalosan bejegyzett tevékenységadatokra, piaci ismereteinkre és a közzétett pénzügyi beszámolókra alapoztuk (részletesebb módszertani információk a Módszertani kiegészítések fejezetben találhatók).

A listák elkészítése során lényeges korlátozó tényező volt, hogy a kiválasztott szegmensek határai nem egzaktak, ráadásul a vizsgált logisztikai szolgáltatók nem minden esetben profiltiszták és egyes cégek akár több kategóriába is besorolhatók lennének, mivel párhuzamosan több tevékenységet is végeznek. Tekintve, hogy a cégek nyilvánosan elérhető pénzügyi adatai ritkán tartalmaznak üzletágankénti megbontást, így alapvetően saját iparági ismereteinkre, illetve egyéb nyilvánosan elérhető adatokra hagyatkoztunk a cégek szűrésénél és kategorizálásánál, így ez a terület jelentős szubjektív elemeket tartalmazhat. Elemzésünk során a hazai magántulajdonban lévő cégekre fókuszáltunk, viszont kiszűrésre kerültek azok a cégek, amelyek egy más iparágban tevékenykedő cégcsoport részeként látnak el logisztikai tevékenységet, de az elérhető információk alapján csoporton kívüli ügyfeleket nem, vagy nagyon korlátozott mértékben szolgálnak ki. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy riportunk nem egy teljeskörű iparági elemzés, hanem kifejezetten a fenti szempontoknak megfelelő áttekintés.

Elemzésünket több, mint 100 magyar tulajdonban lévő logisztikai cég körében végeztük el, viszont a listáinkra csak az adott szegmens legnagyobb szereplői kerültek fel.

Szállítmányozók

Lapidibus, Agrotrain, Wahr Cargo, Logo Trek cégek összevontan1: Az azonos tulajdonosi körhöz tartozó  Lapidibus Kft., Agrotrain Kft., Wahr Cargo Kft. és Logo Trek Kft. összevont pénzügyi adatai.

HRT Csoport2: HRT Spedition Kft. és HRT Intertrans összevont pénzügyi adatai.

HMH Csoport3: Eurosped Zrt., MULTICONT Nemzetközi Szállítmányozási Zrt., MULTICONT Hungary Szállítmányozási Kft. és General Transport Company Kft. összevont pénzügyi adatai.

INTER-ÉPFU4: INTER-ÉPFU Kft. és INTER-ÉPFU Trans Kft. összevont pénzügyi adatai.

Eurotranssped5: Eurotranssped Kft. és EX-IM Spedíció Kft összevont pénzügyi adatai.

HGL Csoport6: HGL Group Hungary Kft. és HGL Logistics Kft. összevont pénzügyi adatai.

Gateway Express7: Gateway Express Kft. és Gateway Express Trans Nemzetközi Árufuvarozó Kft. összevont pénzügyi adatai.

A Szállítmányozás szegmensbe azokat a vállalatokat soroltuk, amelyek főtevékenysége fuvarszervezés. Ezek a cégek üzleti modelljükből eredően jellemzően „asset-light” módon, vagyis jelentősebb logisztikai géppark, saját jármű flotta nélkül működnek. A fuvarmegbízásokat alvállalkozó partnerek bevonásával hajták végre, így a jövedelmezőségük elmarad a hagyományosan fuvarozással, áruszállítással foglalkozó vállalatokétól.

Listánk élére a 2023-as árbevételük alapján az azonos tulajdonosi körhöz tartozó Lapidibus, Agrotrain, Wahr Cargo, Logo Trek cégek csoportja került. Őket szorosan követte a HRT Csoport és a Raaberlog Kft.

A 20 legnagyobb hazai szállítmányozó cég 2023-as eredménye is visszaigazolja a makró szinten kimutatott csökkenést a szállított áruk volumene tekintetében. Míg ezen szereplők 2020 óta évente átlagosan 20%-kal tudták növelni a forgalmukat, addig 2022-ről 2023-ra átlagosan 12%-kal esett vissza az árbevételük és a 20-ból csak 6 cég volt képes növekedésre a tavalyi évben.

Jövedelmezőség szempontjából sem volt jobb évük a szállítmányozóknak. Az egyébként is csekély marginnal működő cégek profitja tovább zsugorodott 2023-ban, méghozzá átlagosan 7%-kal az előző évhez képest. 2023-ban a vizsgált szállítmányozó cégek átlagos EBITDA hányada 6,2% volt.

A listánkra felkerült szállítmányozó cégek 2023-as medián árbevétele 6 milliárd forint volt, míg a 20 cég együttesen 174,5 milliárdnyi forgalmat bonyolított le (2022-ben ez a szám 204,1 milliárd forint volt).

Közúti fuvarozók

BHS Csoport1: BHS Trans Kft és BHS Raktárlogisztika összevont pénzügyi adatai.

Illés Holding2: West-Bridge Kft., Transolut Kft., Unitranscoop Logistic Kft. és G.Transport 96 Szállítmányozási Zrt. összevont pénzügyi adatai.

Alba-Zöchling3: Alba-Zöchling Kft. és Alba Fix Fuvarozó Kft. összevont pénzügyi adatai.

J & S SPEED4: J & S SPEED Kft., J & S Trans Special Fuvarozó Kft. és DK Transport Kft. összevont pénzügyi adatai.

BI-KA Logisztika5: BI-KA Logisztika Kft. és BI-KA Dinamika Zrt. összevont pénzügyi adatai

WIN Capital6: DCL Logisztika Kft., Happy Cargo Kft. és Mex-Cargo Fuvarozási Kft. összevont pénzügyi adatai.

KARZOL_TRANS7: KARZOL-TRANS Kft. és Karzol Logisztika Kft. összevont pénzügyi adatai.

Derby Csoport8Derby Trans Kft. és Derby Logistics Kft. összevont pénzügyi adatai.

A Közúti fuvarozó cégek közé azokat a logisztikai szolgáltatókat soroltuk, ahol a bevételek túlnyomó része közúti áruszállítás /fuvarozás tevékenységből származik. A közúti listán szerepelnek olyan komplex logisztikai szolgáltatók is, akik jellemzően más logisztikai tevékenységet is végeznek, de továbbra is jelentős gépjármű flottával rendelkeznek.

A szállítmányozó cégekkel ellentétben a fuvarozók üzleti modelljének szerves részét képezik az általuk tulajdonolt és üzemeltetett gépjármű flották. Ebből következően jövedelmezőségüket erősen befolyásolják a flotta üzemeltetéshez kapcsolódó költségek és a sofőrök bérköltsége.

A közúti fuvarozás jelentőségét mutatja, hogy a 20 legnagyobb szereplő több mint kétszer akkora forgalmat bonyolított 2023-ban, mint a vizsgált szállítmányozó cégek. A medián árbevétel ennél a szegmensnél 13,9 milliárd forint volt, míg a listán szereplő cégek tavaly 588,1 milliárdnyi forgalmat értek el együtt a 2022-es 575 milliárd forinthoz képest.

Növekedés szempontjából pozitívabb a kép ebben a szegmensben, a listán szereplő 20 cégből 14 is képes volt növelni az árbevételét 2023-ban. Az átlagos 6%-os árbevétel növekedés ugyan elmarad a vizsgált 4 éves időszak 23%-os átlagos éves növekedési ütemétől, de a számok alapján az látszik, hogy a fuvarozók feltételezhetően az árazásban jobban tudták ellensúlyozni a csökkenő szállítási volumenek okozta nehézségeket.

A listán szereplő cégeknek profitabilitás szempontjából nagyobb mozgásterük volt, mint a szállítmányozó szegmens szereplőinek, hiszen a vizsgált években ezen cégek EBITDA hányada 14% körül alakult. Viszont a 2023-as számok azt mutatják, hogy a szegmens szereplői nehezebben tudták kimozogni a bevezetőben is taglalt költségemelkedések nehézségeit és a makróökonómiai változásokat. A 20-ból 10 cég volt csak képes EBITDA növekedést elérni az előző évhez képest és a teljes listát figyelembe véve átlagosan 2%-kal csökkent a cégek profitja.

Egyéb logisztikai szolgáltatók

ROYAL SPED1: ROYAL SPED Szállítmányozói Zrt. és VÁMKAPU Vámügynökségi, Szállítmányozási és Raktározási Zrt. összevont pénzügyi adatai.

Tranzit Group Logisztika Központ2: Transit-Speed Kft., Transit-Railway Zrt. és World-Transit Kft. összevont pénzügyi adatai.

Masped Csoport3: Masped Logisztika Kft., LogMASter Nemzetközi Szállítmányozási Kft., GlobalLog Logisztikai, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft., Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt és Csepeli Kikötő Szolgáltató Kft. összevont pénzügyi adatai.

MMV Magyar Magánvasút Zrt.4: A Társaság az Illés Holding része, viszont a cégcsoport többi cégétől eltérő tevékenysége miatt külön szerepeltetjük elemzésünkben.

Trans-Pack Logisztika5: Trans-Pack Logisztika Kft., Javécoop Kft és BOY Szállítási és Szolgáltató Kft. összevont pénzügyi adatai.

Galambos Logistic6: Galambos Logistic Kft. és Galambos Trans Fuvarozási Kft. összevont pénzügyi adatai.

Simon-Trans7: Simon Trans Kft. és East Line Services Kft. összevont pénzügyi adatai.

Az Egyéb logisztikai szolgáltatók közé azokat a cégeket soroltuk, ahol az árbevétel túlnyomó része vasúti áruszállítás/fuvarozás, raktározás, rakománykezelés, csomagszállítás, illetve vámlogisztika tevékenységek valamelyikéből származik. Ennek a sokrétű logisztikai kategóriának a megalkotásával az volt a célunk, hogy közúti és szállítmányozó cégek mellett a logisztikai szektor egyéb szegmenseiről, kiemelt szereplőiről is képet kaphassunk.

A lista legnagyobb szereplője a 2024. február óta már a Waberer’s többségi tulajdonában lévő, vasúti logisztikával foglalkozó Petrolsped Csoport. Büszkék vagyunk rá, hogy a tranzakcióban a Heal Partnersnek is volt szerepe a Petrolsped korábbi tulajdonosainak oldalán. A dobogó második fokára a ROYAL SPED tudott felállni, amely az ország legnagyobb vámszolgáltatással foglalkozó specialistája. Listánkon harmadik a Transit Group Logisztika Központ lett, akik vasúti logisztikai szolgáltatásokkal és rakománykezeléssel foglalkoznak.

A vizsgált cégek medián árbevétele 6,9 milliárd forint volt 2023-ban. A listán szereplő cégek több mint 60%-a volt képes növelni árbevételét az előző évhez képest, ami átlagosan 7%-os növekedést eredményezett a szegmensben.

A 2022-es évre vonatkozó tavalyi elemzésünkben kiemelkedő növekedést láttunk a vasút-logisztikai cégek körében, de ahogy a makro szintű vasúti szállítási statisztikák is indikálták és a 2023-as céges eredmények is mutatják, a kiemelkedő növekedést 2023-ban nem sikerült megismételniük ezeknek a cégeknek.

Profitabilitás szempontjából nehéz általános következtetéseket levonni a különböző profilú cégek miatt. Az viszont világosan kiolvasható a számokból, hogy a korábbi évekre jellemző kétszámjegyű EBITDA növekedés már a múlté.

A cikkünk elején már említett Foxpost Zrt. produkálta az egyik legnagyobb árbevétel növekedést (94%) 2023-ban. EBITDA szempontjából is sikeres évet zárt a cég, hiszen 2020 után újra profitot termelt a csomagautomata piac meghatározó szereplője.

Várakozások

A mérséklődő fogyasztás, lassuló ipari termelés, általános költségemelkedés tényezők együttes hatása nem csak a makro szintű adatokban mutatkoztak meg, de megpecsételték a hazai logisztikai szolgáltatók 2023-as eredményeit is. Míg tavalyi elemzésünk fő konklúziója az volt, hogy a kiválasztott legnagyobb szereplők jól vették az akadályokat és képesek voltak infláció feletti növekedést elérni, addig az idei elemzésünkből az rajzolódik ki, hogy a cégek próbáltak a víz felett maradni, de partra úszni már nem volt lehetőségük. A visszaeső volumenek és csökkenő kereslet nagyban korlátozta az iparág szereplőit a megnövekedett költségeik áremeléssel történő fedezésében.

A 2024-es év nagy kérdése lesz, hogy a csökkenő infláció mellett mikor fordul újra pozitív irányba a lakosság fogyasztási hajlandósága, illetve mikor élénkül fel az ipari termelés és ezzel az export és hagyja maga mögött a stagnáló-csökkenő időszakot a régió. Ilyen pozitív változások nélkül a szolgáltatóknak rendkívül nehéz dolga lesz a profitabilitásuk megőrzésében. Az évből eltelt 3 negyedév alapján a 2023-as trend megismétlődése rajzolódik ki 2024-ben is, amin feltételezhetően egy erősebb utolsó negyedév sem fog tudni jelentősen fordítani. Ez azt is jelenti, hogy 2024-ben nem láthattuk beindulni az újonnan telepített gyárak termelését, amely egy ideje már a logisztikai iparágban dolgozók egyik mentsvára. Az ilyen gazdasági környezet mindenkit kihívások elé állít és várhatóan a kis-közepes szereplőket fogja legjobban súlytani. Vélhetően azok vészelhetik át könnyebben ezt az időszakot, akik vagy már jelenleg is specialistának számítanak (képesség, szolgáltatás, vagy eszköz tekintetében) és/vagy egy-egy „niche” szegmenst szolgálnak ki, vagy rugalmasan és hatékonyan képesek alkalmazkodni és elmozdulni ilyen igények irányába.

Szentirmai Gábor

Kovács Roland

Módszertani kiegészítések

A listák összeállításakor az Opten céginformációs adatbázisára és saját piaci ismereteinkre támaszkodtunk. A cégek listázása során olyan hazai magántulajdonban levő társaságokat vettünk figyelembe, amelyek főtevékenységként valamilyen logisztikai szolgáltatást végeznek

Piackutatásunk alapján a releváns cégek többségénél az alábbi TEÁOR számok szerepeltek hivatalos főtevékenységként, így elemzésünk gerincét a felsorolt TEÁOR számmal rendelkező magyar magántulajdonban lévő vállalatok alkották.

  • 5229 Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás
  • 5221 Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás
  • 4941 Közúti áruszállítás
  • 4920 Vasúti áruszállítás
  • 5210 Raktározás, tárolás
  • 5224 Rakománykezelés
  • 5320 Egyéb postai, futárpostai tevékenység

Azonos tulajdonosi körbe (értsd: azonos többségi tulajdonos) tartozó cégeket egy csoportként kezeltük attól függetlenül, hogy készítenek-e konszolidált beszámolót. Konszolidált beszámoló hiányában az azonos tulajdonosi körbe tartozó cégeket  pénzügyi számaik összeadásával jelenítjük meg (amely így akkor ad reális képet egy cégcsoport bevételtermelő képességéről, ha nincs jelentős keresztbe számlázás a csoport tagjai között). Azokat a cégcsoporthoz tartozó cégeket, amelyek nem logisztikai tevékenységet végeznek nem szerepelteltjük a számításainkban.

Az egyes cégek árbevétele megegyezik a beszámolókban közzétett értékesítés nettó árbevételével.

Az egyes cégek EBITDA-ját a működési eredmény, illetve az értékcsökkenési leírás összegeként kalkuláljuk szintén a beszámolóban elérhető adataik alapján.

Az értékek milliárd forintban értendőek.

A pénzügyi adatok forrásai a nyilvánosan elérhető, https://e-beszamolo.im.gov.hu/-ra feltöltött éves beszámolók voltak.

A devizában leadott beszámolókat az adott évre vonatkozó átlagos forint árfolyammal váltottuk át.

A céglisták kizárólag a Magyarországon bejegyzett cégek nyilvánosan elérhető pénzügyi adatait tartalmazzák. Külföldi leányvállalatok pénzügyi adatinak vizsgálatára nem volt lehetőségünk.

    Iratkozz fel hírlevelünkre






    Kiadványaink

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Foxpost

    Örömmel jelentjük be, hogy újabb sikeres tranzakció zárásán vagyunk túl. Minden szükséges feltétel, többek között szabályozói jóváhagyások, teljesülése után lezárásra került a Foxpost tulajdonrészének értékesítéséről szóló megállapodás. A CVC Capital Partners és az EMMA Capital, a Packeta tulajdonosai, 100%-os tulajdonrészt szereztek a Foxpost Zrt-ben. A Heal Partners csapata az eladókat segítette a folyamat során pénzügyi &hellip; <a href="https://healce.com/hirek/elado-oldali-tanacsadas-foxpost/">Continued</a>

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2024 H1

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    Egy lépést hátra, kettőt előre – A magyar magánegészségügy a 2023-as számok tükrében

    Folytatva sorozatunkat, magánegészségügyi áttekintőnk idei kiadásában is igyekszünk átfogó képet adni a szegmens aktuális helyzetéről. Riportunk továbbra is a szektor legnagyobb szereplőinek teljesítményén alapul, ugyanakkor frissítjük piacméretre vonatkozó becslésünket is.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2023

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás –VitaPlus

    Eladó oldali tranzakciós tanácsadói szolgáltatásokkal támogattuk a VitaPlus tulajdonosait, a csoport Ceres Pharmának történő értékesítése során.

    További részletek

    Mars-hasáb

    IT szolgáltatások: Magasan szárnyal a felhős technológia

    Az IT szektor sajátossága, hogy időről-időre bizonyos technológiák és trendek képesek felülteljesíteni a piacot és az átlagnál nagyobb ütemben nőni. Az elmúlt évek egyik ilyen nagy globális trendje a felhő (Cloud) alapú szolgáltatások elterjedése volt, de a most „induló” új trend, a mesterséges intelligencia (AI) is hasonló utat járhat be. Ezeket a megatrendeket legtöbb helyen a nagy globális szereplők szemszögéből szokták bemutatni, mi viszont kíváncsiak voltunk arra, hogy hogyan tükröződik ez a trend a magyar piacon.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Egy lépéssel a vihar előtt

    Idén is jelentkezünk évente megjelenő logisztika-szállítmányozási cikkünk legfrissebb verziójával, amelyben a korábbiakhoz hasonlóan igyekszünk bemutatni az iparág történéseit, elemezzük az elmúlt üzleti év makro és mikro szintű statisztikáit, illetve rávilágítunk az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2023 H1

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    Baljós árnyak – A magyar magánegészségügy a 2022-es számok tükrében

    Olvassa el aktuális vélemény-rovatunkat és tudja meg mi látszik a múltbeli számokból és merre tart a magánegészségügy a következő időszakban.

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Pharmatan

    Legfrissebb sikeresen zárt tranzakciónk során a Heal Partners csapata pénzügyi tanácsadóként segítette a Pharmatan csoport tulajdonosait a társaság Pharmaroad Csoport részére történő értesítése kapcsán.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Amikor a vállaltfinanszírozás újra kihívássá válik – Mit tehetünk a magas kamatok világában?

    Cikkünkben bemutatjuk, hogy hogyan hatnak a magas kamatok a hitelpiacra, beleértve a vállalatok forrásbevonási lehetőségeit.

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Pentolt

    Eladó oldali tanácsadóként támogattuk a Pentolt tulajdonosait, a társaság többségi tulajdonrészének értékesítése során, a Dome Csoport részére.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2022

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Nelson Csoport

    Eladó oldali tanácsadóként támogattuk a Nelson Csoport tulajdonosait, társaság flottakezelési üzletágának értékesítése során.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Hátszél helyett oldalszél – a tranzakciós piac várható trendjei 2023-ban

    Cikkünkben a tranzakciós piac várható trendjeit vizsgáljuk.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Cégeladások a magyar technológiai szektorban: Egyedi receptek jól ismert hozzávalókból

    Cikkünkben az elmúlt 1,5 év magyar technológiai felvásárlásait vizsgáltuk és próbáltuk megtalálni a sikeres kiszállások főbb összetevőit.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Szaporodó kihívások – Folytatódik a hullámvasút a logisztikai piacon

    Évente megjelenő logisztika-szállítmányozási cikkünkben az iparági trendeket vizsgáljuk, elemezzük a makro és mikro szintű statisztikákat és igyekszünk rávilágítani az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    Hírek

    Healthcare Business International interjú

    Olvassa el Karli Péterrel készült interjút a hazai magánegészségügyről. Pétert a Londoni Healthcare Business International kérdezte a magyar magánegészségügy várható trendjeiről és az ezeket kiváltó okokról.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2022 H1

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    Robbanásszerű növekedés – A magyar magánegészségügy a 2021-es számok tükrében

    Évértékelő cikkünkben a magánegészségügyi trendeket vizsgáljuk a piaci szereplők 2021-es beszámolói alapján

    További részletek

    Mars-hasáb

    „Long COVID” a logisztikai piacon

    Cikkünkben a tengeri szállítmányozó cégeket vesszük górcső alá, és megvizsgáljuk, hogy az elmúlt évek rekord nyereségeit mibe fektetik a top vállalatok

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Nexogen

    Eladó oldali tanácsadóként segítettük a Nexogen Kft. tulajdonosait, a társaság Transporeon-nak történő értékesítése során.

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2021

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    laptop computer on glass-top table

    Mars-hasáb

    Eltérő pályákon focizunk – a tranzakciós piac várható trendjei 2022-re

    Cikkünkben a tranzakciós piac várható trendjeit vizsgáljuk.

    További részletek

    person sitting while using laptop computer and green stethoscope near

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – Da Vinci Magánklinika

    Eladó oldali tanácsadóként segítettük a Da Vinci Magánklinika tulajdonosait társaságuk értékesítésében az Első Magéngészségügyi Hálózat részére.

    További részletek

    Hírek

    Vevő oldali tanácsadás – Duna House Csoport

    Tranzakciós tanácsadói szolgáltatásokkal támogattuk a Duna House Csoportot.

    További részletek

    man carrying girl

    Mars-hasáb

    Mit viszünk idén magunkkal a karácsonyfa alá?

    Cikkünkben az iparági trendeket vizsgáljuk, elemezzük a makro és mikro szintű statisztikákat és igyekszünk rávilágítani az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    white medical equipment

    Hírek

    Vevő oldali tanácsadás – többségi részesedés megszerzése a MedRes Kft-ben

    Átvilágítási és pénzügyi tanácsadási szolgáltatásokkal támogattunk egy amerikai magánbefektető csoportot a MedRes Kft többségi részesedésének megvásárlása során.

    További részletek

    Hírek

    Magánegészségügyi cikkünk a nyomtatott sajtóban

    A HVG szemlézte a szeptember 2-ai print számában egészségügyi Mars-hasáb cikkünket

    További részletek

    Mars-hasáb

    A nagyok a viharban is helytállnak – A magyar logisztikai piac 2020-as éve

    Évente megjelenő logisztika-szállítmányozási cikkünkben az iparági trendeket vizsgáljuk, elemezzük a makro és mikro szintű statisztikákat és igyekszünk rávilágítani az aktuális trendekre és várható folyamatokra

    További részletek

    Hírek

    Vevő oldali tanácsadás – jelentős részesedés megszerzése a Life Egészségcentrumban

    Vevő oldali tanácsadóként segítettük a Doktor24 Csoport és az Union Biztosító közös vállalatát, a Life Egészségcentrum többségi részesedésének megvásárlása során

    További részletek

    Hírek

    Eladó oldali tanácsadás – iData

    Eladó oldali tanácsadóként segítettük az iData Kft. tulajdonosait társaságuk 100%-ának a Norbit ASA felé történő értékesítése során

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2021 H1

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    Ami nem tesz tönkre, az megerősít – A magyar magánegészségügy a 2020-as számok tükrében

    Évértékelő cikkünkben a magánegészségügyi trendeket vizsgáljuk a piaci szereplők 2020-as beszámolóik alapján

    További részletek

    green and black computer motherboard

    Hírek

    Vevő oldali tanácsadás – jelentős részesedés megszerzése a Cobra Controlban

    Vevő oldali tanácsadóként segítettünk egy Magánbefektető csoportot jelentős részesedés megszerzése során a Cobra Controlban

    További részletek

    Tranzakciós Jelentés

    Heal Partners Tranzakciós Jelentés 2020

    A Heal Partners félévente frissülő jelentése az európai és közép-kelet-európai tranzakciós piac egyes szegmenseiről (Egészségügy, TMT, Logisztika, Fogyasztási cikkek)

    További részletek

    Mars-hasáb

    2019-2020 a csomaglogisztika évei

    Évente megjelenő logisztika-szállítmányozási cikkünkben az iparági trendeket vizsgáljuk, elemezzük a makro és mikro szintű statisztikákat és igyekszünk rávilágítani az aktuális trendekre és várható folyamatokra.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Az utolsó békeév – magyar magánegészségügy a 2019-es számok fényében

    Cikkünkben a pandémia előtti utolsó békeév, a 2019-es év magánegészségügyi trendjeit elemezzük a piaci szereplők pénzügyi beszámolói alapján

    További részletek

    Mars-hasáb

    Elérhető finanszírozási csatornák gazdasági visszaesés idején

    Cikkünkben összegyűjtjük az elérhető finanszírozási lehetőségeket, melyeket a hazai cégtulajdonosok számba vehetnek a COVID-19 hatására kibontakozó gazdasági visszaesés idején

    További részletek

    Mars-hasáb

    #maradjotthon #vigyázzmagadra – Mikor kerül le a lélegeztetőgépről az M&A piac?

    Kulcs iparágaink várható tranzakciós aktivitása a járvány és a gazdasági visszaesés tükrében

    További részletek

    Mars-hasáb

    A tranzakciós piac nem lassít, mert a hazai befektetők egyre aktívabbak

    Cikkünkben a 2020-ban várható tranzakciós aktivitásról értekezünk, különös tekintettel a magánegészségügy, a logisztika, a technológia és a fogyasztási cikkek gyártóira koncentrálva

    További részletek

    Mars-hasáb

    Egy cégépítés és eladás rejtelmei

    Rendhagyó formában jelenik meg 2019 utolsó Mars hasábja. Az alábbiakban interjút olvashatnak Györkő Zoltánnal, a Balabit egyik társ-alapítójával és volt ügyvezető igazgatójával. Interjút eddig még nem készítettünk ezen keretek között, de most jó okunk van rá.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Folytatódik a logisztikai akadályfutás – közös kihívások, eltérő válaszok

    Jelen cikkünkben a makro kép vizsgálata mellett kiemelten foglalkozunk a jelentősebb hazai szereplők teljesítményének elemzésével, azt kutatjuk, hogy milyen stratégia vezethet a túléléshez, fejlődéshez

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    ”Hát itt meg mi történik?” Magyar magánegészségügyi anzix a 2018-as számok és jelenlegi mozgások fényében.

    Magánegészségügyi trendek és az ezekre adott egyedi válaszok a piaci szereplőktől

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Új év, új trendek? 2019-es várakozásaink

    Hagyományt szeretnénk teremteni azzal, hogy az évre vonatkozó várakozásainkat egy rövid írásban osztjuk meg. Maradnánk a kaptafánál, ezért alapvetően a tranzakciós piac és főbb iparágaink (Technológia, Egészségügy, Logisztika) 2019-re várható trendjeiről fogunk szólni

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Okos-buszjegy, mint vonzó vállalkozás? Az angol Ticketer tranzakció hátteréről, avagy a tömegközlekedés forradalma!

    Ezúttal egy külföldi sikersztoriról írunk, amely ugyanakkor akár a hazai tömegközlekedés további korszerűsítéséhez is adhat friss gondolatokat!

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Régi szereplők, új szereposztás

    A Vodafone felvásárolja a német, a magyar, a cseh és a román piacon működő UPC cégeket. E tranzakció kapcsán elemezzük a távközlési piaci trendeket

    További részletek

    Mars-hasáb

    Magán egészségügyi szolgáltatók 2017 éves teljesítménye – Organikus növekedés vagy piaci konszolidáció

    Rendhagyó cikkünkben elemezzük a magyar magánegészségügyi piacot a 2017-es beszámolók alapján

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Egészségügy digitalizációja: Microsoft vagy Apple model?

    2018 áprilisi cikkünkben definiáljuk az egészségügy digitalizációs folyamatát, majd kitekintést teszünk nemzetközi trendekre és a piaci szereplők aktivitásra

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Pénzem a bankban vagy út közben? Fizetési megoldások a banki világon túl

    Két hazai tranzakció (Barion tőkeemelés és Cellum részesedés szerzés) apropóján néztük meg, hogy mi is ez a Fintech iparág, mik a fő trendek és kíváncsiak voltunk arra is, hogy mik az aktuális értékeltségi szintek

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Legjobb recept csak Neked!

    A karácsonyi cikkünk évek óta rendhagyó, idén sem lesz másképp. 2017 során többek között a NOSALTY receptoldal tulajdonosait segítettük a portál Centrál Média csoportnak történő értékesítése során. A szoros együttműködés és a karácsonyi hangulat ihlette decemberi cikkünket

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Húzd meg, ereszd meg! – Technológiai, szabályozási és piaci hullámok a távközlésben

    Újra élénkülő tranzakciós aktivitást látunk a hazai telekommunikációs piacon

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Logisztikai futóverseny – Síkfutás vagy gátfutás?

    A 2017 augusztusi Mars-hasábban a logisztikai szegmens aktuális kihívásait tekintjük át, mikro és makro szinten is

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Magán egészségügyi vállalatok 2016: ismét kétszámjegyű növekedés itthon, de mi van a szomszédban?

    Újabb üzleti év zárult, a számok nyilvánosak: a hazai kiemelt magán egészségügyi szolgáltatók tovább növekedtek a 2016-os üzleti évben

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Dráguló pénz = Olcsóbb vállalatok?

    Történelmi mélyponton a finanszírozási környezet. Meddig tart ez az édeni állapot? A 2017. áprilisi Mars-hasábban áttekintjük a mostanában irányt változtató gazdasági folyamatokat és azoknak a cégértékelésre gyakorolt hatását

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Sharing economy – Szakosodás a köbön?

    2017. februári cikkünkben a sharing economy modellt elemezzük és kérdezzük magunk is: mi jöhet még? Vége a klasszikus vállalati modellnek?

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Ünnepi őrület: „Legyen meg az év végére!”

    Tavalyhoz hasonlóan idén is az ünnepeket állítjuk cikksorozatunk évzáró részének középpontjába.

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Engedd el és nagy leszel!

    2016 októberi cikkünkben fényt derítünk a magántőke befektetések és kockázati tőke közötti alapvető különbségekre, és elemezzük az elmúlt év három legkiemelkedőbb magántőke befektetési eseményéin keresztül (Diatron, Scitec, Waberer), hogy mit is kaptak az alapító tulajdonosok a befektetőktől

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Versenyben maradni

    Az augusztus havi Mars-hasábban kicsit mélyebbre ásunk abban, hogy hogyan érinti a magyar tulajdonosú KKV-kat a strukturális munkanélküliség, a kivándorlás és a munkaerőpiacra való nehéz visszatérés hármasa

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Magas hozzáadott érték – Alacsony bérek: Mi az?

    2016. júniusi cikkünkben áttekintjük, hogy miként nyújt megoldást a magánszektor a magyar egészségügyi rendszer problémáira

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Online-világ: Általános „inter-pláza” avagy szakosodott felületek?

    2016 májusi cikkünkben megvizsgáljuk az ország egyik legdinamikusabban növekvő szegmensének - digitális reklámköltések – sikeres exitjeit

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Üstökösből planéták?

    Cikkünkben áttekintjük, hogy milyen fejlődési pályán járnak a pénzügyi válság legnehezebb időszakában a leggyorsabban fejlődő vállalkozások közé bekerült magyar cégek

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Cowboyok vagy aranyásók?

    A 2016. márciusi Mars-hasábban áttekintjük a 2008-at követő nagyobb tranzakciókat a kivonuló multi cégek és a felvásárlóik szempontjából

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    „Tech milliárdosból” diverzifikált befektetőket!

    Napjainkra kialakult egy olyan magyar vállalkozói réteg, amely a korábbi sikeresen felépített technológiai cégét értékesítette; fiatalok, lendületesek, tőkével rendelkeznek. Hogyan tovább?

    További részletek

    Mars-hasab

    Mars-hasáb

    Új év, új trendek?

    E havi írásunkban egyrészt visszatekintünk a 2015-ös évben írt cikkeinkre, és feltesszük a kérdést: mi várható az idén a néhány, általunk követett iparágban, illetve a tranzakciós piacon?

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Ha kapsz, visszaadsz!

    Az ünnepi hangulatban megvizsgáljuk a cikkünkben, hogy mely tényezők hogyan hatnak egy ország jótékonysági szintjére

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Online kereskedelem – Túl az érettségi vizsgán

    Cikkünkben a szallas.hu és az edigital.hu felvásárlásának példájából kiindulva körbejárjuk, hogy az internetes kereskedelem szereplői milyen stratégiai válaszokat adhatnak a piac növekedésével járó kihívásokra

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Amikor a hóhért akasztják

    Mi állhat két magyarországi tranzakciós tanácsadó cég összeolvadásának hátterében? Nézzünk a kulisszák mögé és vizsgáljuk meg a tanácsadó piacot!

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    A családban az erő

    Cikkónkben a Forbes magazin 2015. augusztusi számában megjelent 21 legnagyobb magyar családi vállalkozást, illetve a német „Mittelstand”-ot vetjük össze

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    A kis hal is megeheti a kishalat

    A belföldi logisztikai piac szerkezete gyökeresen át fog alakulni, a mai szétszabdalt szerkezetből egy koncentráltabb felé fog elmozdulni

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Olcsó pénz = drága vállalatok?

    Cikkünk áttekinti, hogy vajon a vevők szemében az olcsó pénz közvetlenül eredményezi-e vállalatok felértékelődését

    További részletek

    Mars-hasáb

    Mars-hasáb

    Iparági dinamikák: online piacterek versus magánegészségügyi szolgáltatások

    Cikkünk a magánegészségügyi szektor várható fejlődési pályáját elemzi a releváns párhuzamok segítségével: Kik válhatnak a várható konszolidációs folyamat éllovasaivá?

    További részletek